Részletek a "MÁTRAVEREBÉLY-SZENTKÚT KEGYHELY ÉS NAGYBOLDOGASSZONY BAZILIKA" című könyvből


1937. szeptember 8.-án meggyógyult Kis Szabó József vezsenyi vendéglős, aki levelezőlapon hálálkodva írja, hogy a háborúban szerzett lábdaganatát, mely sok fájdalmat okozott neki, és az egyik bécsi katonai kórházban sem bírták meggyógyítani, itt a fenti napon, a Szent László-forrás vizével mosogatta, és mintha elvágták volna a fájdalmát, úgy megszűnt, és harmadnapra a daganat is elmúlott.

"Történt pedig mindez azért, írja, mert igaz katolikus hittel mentem a Szentkútra."

A Szent István forrásnál történt első gyógyulás P. Roznik Rajnér írja könyvében a következőket:

Seres Ferenc gyógyulása, amiről a lapok is írják, így történt: 1937. augusztus 7-én, Kunszentmárton és környéke jött különvonattal Szentkútra búcsúra. Ezekhez csatlakozott Mesterszállásról kb. 65 ember, kiket vitéz Meggyesy Jenő főjegyző vezetett. Köztük a falu előjárosága, teljes számban. Ebben a csoportban jött Seres Ferenc nevű fiatalember, kinek mindkét lábán, miként a községbeliek egyhangúan igazolják, 7 év óta véres gennyel folyó nyílt sebek voltak. Oly erősen jött a váladék, hogy naponta többször is kellett új kötést tenni rá. Mikor Szentkútra érkeztek, csak azért, hogy megmossa és új kötéssel ellássa, elment a Szent István forráshoz. Itt kevesen voltak, és erősebben is folyt a víz. Miként mondotta, még csak gondolata se volt, hogy meggyógyul. Mosás és új kötés után, felhúzta csizmáját és imádkozgatott, szentgyónást végzett. Estére kelve, a mesterszállásiak, egy menedékházban készülődtek lefekvéshez. Mikor Seres lehúzta a csizmáját, hogy újból tiszta kötést tegyen vérző sebeire, csodálkozva látja, hogy mindkét lábáról eltűnt a seb. Örvendezve felkiált:

"Emberek, meggyógyult a lábam!"

Hitetlenkedve fogadták, de amikor megvizsgálták, könnyes meghatottsággal ismerték el, a csodás gyógyulást. Ennek másnap híre támadt. Innen is, onnan is verte fülemet a szó. De mert sok gyónónk volt, nem tudtam utána nézni. Csak augusztus 9-én szűnt meg az elfoglaltságom annyira, hogy a tények megállapítására, időt szakítottam. A már csoportokban hazakészülő búcsúsok közé mentem, és csak úgy találomra megszólítottam, az egyik csoportban beszélgetőket:

"Emberek, mondják csak, mi igaz abból a gyógyulásból, amiről beszélnek?!"

Megszólalt jobbomon egy fiatalember:

"Főtisztelendő uram, én vagyok, kinek a lába meggyógyult."

"És igaz ez?"

Valamennyien mondják:

"Igaz, főtisztelendő úr, mi mindnyájan tanúi vagyunk. Egy községbeliek vagyunk ővele."

Behívattam őket az irodámba. Jöttek, akik csak a közelben voltak, 20-25 hívő és kb. 5 pap. Elmondta előttük a fentiekben leírt eseményt. Lehúzattam vele csizmáját, és mindanyájunknak megmutatta, hol voltak a sebek. Én megnyomkodtam, és a csontot, mely már a 7 éves gennyezés folytán - vallomás és tanuk igazolása szerint kb. 1-2 cm mélyen elpusztult, - teljesen épnek, és keménynek találtam. Mindössze a bőrön egy kis folt mutatta a seb helyét. Mikor ezt megvizsgáltam a következő jegyzőkönyvet vettem fel.

Jegyzőkönyv
(Felvéve Mátraverebély-Szentkúton 1937. augusztus 9-én Seres Ferenc gyógyulása ügyében.)

Megjelent az irodámban; Seres Ferenc mesterszállási lakos, Romhány Imre és Romhány Pál mesterszállási lakosok kiséretében, és állítják, hogy Seres Ferenc lábán hét év óta nyitott, és gennyes nedvtől folyó seb volt, amit Dr. Zsiday István községi orvos kezelt, és e sebes lábat a Szent István forrás vizében megmosta, és teljes gyógyulását hirtelenül, az idő alatt már az itt töltött, tökéletesen megnyerte. E tények véleménye szerint nem lehet természetes oka. A lábakat gyógyultan bemutatta. Ezt igazolják a környéken lakók, kik mindanyájan tudják, hiszen látták, mennyit szenvedett sebes lábai következtében.

Kmft. Előttünk:

Romhányi Pál sk.
Romhányi Imre sk.
Seres Ferenc sk.
P. Roznik Rajnér sk. (jegyzőkönyvvezető)
(A jelenlevők mind készek lettek volna aláírni, csak időkímélés végett írtam alá a fentiekkel.)

Aláírás után szégyenlősen zsebébe nyúlt és kivett egy csomó rongyot. Szétvette és vérrel, gennyel volt tele.

"Ez volt az a kötés, - mondta, mellyel ide jöttem!"

Utána felkerestem a község érdemes főjegyzőjét, aki régen ismerősöm volt és megkérdeztem őt is.

"Nem csak én, de az egész község - mondta ő - igazolhatja eskü alatt, hogy lába tényleg olyan sebes volt, hiszen egy kis faluban ennek híre megy!"

Megkértem úgy a gyógyultat, mint a főjegyzőt, hogy hazaérkezésük után kérjék meg a kezelőorvost, hogy ő is vizsgálja meg, és adjon bizonyítványt, az azelőtti, és a jelenlegi állapotáról. Ezt az igazolványt Halász Imre kunszentmártoni polg.isk.tanár elkérte, aki a helyi lapban közölte is. Nekem pedig a következő sorokban küldte el:

"Alulírott, mint a kunszentmártoni zarándoklat világi vezetője, abban a szemben voltam, hogy Seres Ferenc csodás gyógyulásáról, a mesterszállási jegyző úr beküldte az orvosi bizonyítványt. Én is kértem a kezelő orvostól egyet, hogy a helyi lapokban leközöljem. A fiatalemberrel azóta többször beszéltem, nagy tisztelője a Szűzanyának, sokat énekel és imádkozik. A csodás gyógyulás itthon, tökéletesen befejeződött. Kunszentmártonban is többeknek megmutatta a lábát, melyről most már, a hegeknek még a nyoma is eltűnt. Itt küldöm az orvosi bizonyítványt, kegyeskedjék felhasználni a jóságos Szűzanya, és Szent István dicsőségére, és a hívek javára. Mi szentmisét mondottunk hálából a Szűzanya tiszteletére, mégis fájdalommal láttuk, hogy igen kevesen épültek hívő lélekkel, a csodás gyógyuláson. Ez, úgy gondoltam, az általános elvallástalánodással van összeségében.

Indignus servus:
Halász Imre tanár"

Az orvosi bizonyítvány pedig a következőket írja:

Orvosi bizonyítvány

"Alulírott igazolom, hogy Seres Ferenc mesterszállási lakos, mindkét lába fején, háti oldalon, csont tuberkulosis okozta sipolyt, 1934. augusztusában konstatáltam, körülötte a váladék által kimaródott bőr, eccematoris. Nevezett f. évi július 31-én még ugyanolyan tünetekről panaszkodott, amint betegségének kezdetén.
Mai állapota: sipoly gyógyult. Eccéma nagyrészt gyógyulófélben.

Mesterszállás, 1937. aug. 14-én.
Dr. Zsidai István."

A hétéves bajt három év óta kezelte. Azóta írt a főjegyző, jelezte, hogy meglátogatta Seres Ferencet a lakásán. A gyógyulás teljes, a pirosság is eltűnt. A boldog ember fél éjszakákon át imádkozik, énekelget, hogy a jó Istennek és Szent Istvánnak megköszönje. A Szent István-forrásnak, ez az első, bizonyítható csodás gyógyulása. Így dicsőítette meg az Isten újfent, szent Királyunkat. És ennek immár egy éve! (1938-ban.) Visszaesés nincs, a gyógyulás tökéletes!!!

Egy év múlva, 1938. augusztus 6-án, ugyancsak a kunszentmártoni búcsúsokkal, megjelent Seres Ferenc. Mivel az első jegyzőkönyvet csak kapkodó sietséggel tudtuk felvenni az idő rövidsége miatt, most bővebben kikérdeztük, és pótlásul, tanuk előtt, még a következőket mondta el:

Jegyzőkönyv
(Mely felvetetett 1938. augusztus hó 6-án Mátraverebély-Szentkúton, a ferences zárda hivatalos helységekben Seres Ferenc, mesterszállási lakos, földmunkás gyógyulása tárgyában. Jelen voltak: P. Roznik Rajnér O. F. M., Nagy Antal balmazújvárosi esperes-plébános, Gyurkovics Károly, mérkői apostoli kormányzatósági titkár, Benke István, kunszentmártoni segédlelkész, Halász Imre, kunszentmártoni lakos, és Seres Ferenc mesterszállási lakos, földmunkás.)

Seres Ferenc előadja a következőket. Született 1900. január 7-én Mesterszálláson. Lábbaja már 19 éves korában kezdődött. Mindkét lábán boka körül felhólyagzott a bőr; a hólyagok kifakadtak, és folyni kezdtek. Dr. Bugyik János, mesterszállási orvos, 1921-ben oltásokkal begyógyította a sebeket, de a hasogató fájdalom továbbra is sűrűn gyötörte. 1930-ban pedig újból felhólyagzott és folyni kezdett. Bár ekkor már 30 éves volt mégis a gennyes folyás révén, oly gyenge lett, hogy sokszor alig tudta már magát vonszolni. 1934-ben felkereste bajával Dr. Zsidai István, mesterszállási községi orvost, aki mindéét lábon, csont tuberkolózis okozta sipolyt konstatált. Zsidai dr. 1937. július hó 31-én kezelte a beteget. Ami ezután történt, nevezett Seres Ferenc a következőkben mondta el.

"1937-ben Romhányi Imrénél arató voltam. Mikor délben ebédeltünk felesége azt kérdezet tőlem, hogy miért nem kötöm be a lábam, mert egészen belepik a legyek, meg a piszok. Majd azt mondta, hogy miért nem megyek el a Mátraverebélyre, hátha ott meggyógyul a lábam. Ha tudnám, hogy meggyógyul- válaszoltam neki- én elmennék. Akkor, mikor bevégeztük az aratást, cséplést, rakodást, mindent, csak elindultam és is a búcsúsokkal. Három és fél deci vizet hoztam magammal az útra. Amikor ideértünk, és a csomagomat felvittem a barakházba, megkérdezetem Romhányi Páltól, honnan lehet vizet hozni. Ő a Szent Mária-kúthoz küldött, de onnan nem jött víz. Akkor elmentem a Szent László-forráshoz, de ott millionyian voltak és így nem tudtam hozzáférni a vízhez. Így mentem fel, a Szent István forráshoz. Megmerítettem az üvegemet. (A következőket a meghatódottságtól remegő hangon, akadozva mondja el.) Ittam. Felállottam és indultam vissza. Akkor ... visszaléptem. Levetettem a csizmámat. Beleléptem a vízbe. Azután. felhúztam a csizmámat. A lábamat nem néztem meg. Elindultam. És nem éreztem fájdalmat. Még aznap este felmentem a legmagasabb hegyre, a világító kereszthez. Este, mikor levetettem a csizmámat, mert többen kérték, hogy mutassam meg, látom, hogy kék foltok voltak rajta a sebek helyén."
(Hétfőn pedig már csak gyenge piros foltok voltak láthatóak. Szerző.)

Jelenlevők tüzetesen megtekintik Seres Ferenc lábát. Mindkét láb teljesen gyógyult. Semmiféle színes, kék vagy piros folt nem látható. A sipolyok helyén kis mélyedések vannak.

Szarvák Istvánné, szül. Bene Rozália, kunszentmártoni lakos előadja, hogy amikor a férje Mátrai Lajosnál dolgozott, ő is sokat járt Seres Jánoshoz, Seres Ferenc testvéréhez, aki a szomszédban lakott. Ott többször látta Seres Ferenc beteg lábát, de "nem szerettem nézni, utáltam, annyira gennyes és csúnya volt."

P. Roznik Rajnér kijelenti, hogy jelen jegyzőkönyv, az 1937. augusztus hó 9-én felvett jegyzőkönyv kiegészítésére szolgál. Felolvasás után aláíratott a fentiek által.

Itt az idő!